Serdülő szülőjének lenni nem könnyű, úgy is mondhatnák, művészet. Hisz egyszerre kell a tinédzser számára biztosítani a szabadságot, hogy autonómia igénye kielégülhessen, identitása fejlődhessen, ugyanakkor korlátokat is szükséges tartani, melyek egyrészt biztonságosabbá teszik a serdülőkort, másrészt lázadni is csak korlátok esetén lehet. Nem javasolt olyan típúsú "jó fej" anyának, apának lenni, aki túlzottan megengedő, mert a mindent megengedő szabadság valójában sokkal kevésbé szolgálja az identitás fejlődését, mint a korlátok és szabadság aranyközépútja. Mégha ez gyakran konfliktusokkal is jár. Vígasztalásul azonban hozzáteszem, a szembefordulás, megkérdőjelezés, ellenkezés szintén szükséges az identitás fejlődéséhez, ezért sokkal inkább tartom nyugtalanítónak, ha egy serdülő mindent első szóra megcsinál, ha sosem kell neki könyörögni, nem feszegeti időnként a határokat, sosem próbál kiskapuzni, nem érvel a saját igazáért, nem tudja jobban a dolgokat mindenki másnál, hanem "minden szülő álma" engedelmes jókislány, jókisfiú. Sok serdülő nehezen lázad, nehezen fejez ki érzéseket (különösen negatívat), a túlzott megfelelés azonban önértkelési és identitás válsághoz vezethet.

A szülői aggódás is jogos ugyanakkor, hisz tudjuk, hogy a serdülőkor "tele van veszélyekkel", mivel a tinédzserek máshogy mérik fel a kockázatot (általában alábecsülik), mint a felnőttek, különösen kortársak jelenlétében. Ráadásul a világ is gyorsan változik, a technikai fejlődés előnyei mellett számos hátrányt is hordoz magában, változik az iskolarendszer is, a tinédzserek szórakozásai szokásai, és változik a drogpiac is. Az elmúlt kb. 7 évben rendkívül veszélyes, viszont könnyen és olcsón megszerezhető drogok jelentek meg a piacon, és nincs olyan tinédzser, aki ne tudna megnevezni valakit a környezetében, akiről tudja, hogy használ valamit, tehát következésképp akár kérhetne is tőle. Ha akar. Mégsem zárhatjuk be őket, biztos ami biztos alapon a fürdőszobába addig, amíg kellően "be nem nő a fejük lágya".

Mit tehetünk? Azzal a fajta, nulla éves kortól ápolt szülő-gyermek kapcsolattal tehetünk értük a legtöbbet, mely a gyermek számára egészséges önértékelést, önbizalmat, megküzdő mechanizmusokat eredményez. Azt nem tudjuk megakadályozni, hogy a gyerek időnként butaságot csináljon (és ezekből tanul is), a nagyon fontos az, hogy ne legyen kétsége, ha bármi baj van, a szüleire számíthat.